Voks 24
Összegyűjtötte az EP-választáson induláshoz szükséges számú ajánlást a Mi Hazánk Mozgalom
A törvényben előírt 20 ezer szignó kétszeresét gyűjtötték össze aktivistáik.
2024.04.29 12:09MTIÖsszegyűjtötte az európai parlamenti (EP-) választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese.
A politikus elmondta: eddig a törvényben előírt 20 ezer szignó kétszeresét gyűjtötték össze aktivistáik, amiből a nap folyamán mintegy 30 ezret adtak le a Nemzeti Választási Irodán, az ellenzéki pártok közül elsőként.
Ismételten sikerült bizonyítanunk, hogy milyen erő van ebben a közösségben - fogalmazott Dúró Dóra, megjegyezve, "Magyarország legelhallgatottabb pártja a Mi Hazánk, mind az országos fősodratú médiában, mind a helyi médiában".
Hozzátette: a Fidesz után pártja a második az indítani kívánt önkormányzati képviselőjelöltek számát illetően, ami másfélszer annyi indulót jelent, mint a sorrendben utánuk következő Demokratikus Koalíció esetében.
Azokért a célokért fogunk harcolni az Európai Parlamentben és az önkormányzatokban, amelyeket eddig is a zászlónkra tűztünk: a globalista diktatúra helyett egy magyar jövőt szeretnénk építeni - jelentette ki a politikus.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06