USA
Minden korábbinál többen vettek részt a washingtoni Magyar Örökség Fesztiválon
Minden korábbinál többen vettek részt a Magyar Örökség Fesztiválon, a Washington környéki magyarok kiemelt éves kulturális eseményén helyi idő szerint szombaton.
2024.04.21 14:46MTIA Washingtonhoz közeli Macleanben harmadik alkalommal rendezték meg az egész napos kulturális eseményt, amelyen felléptek a washingtoni magyar népzenei együttesek, de érkeztek fellépők New Jersey államból is. Előadást adott a több mint 40 éves Tisza Táncegyüttes, a Szikra Banda, felléptek az idén 50 éves washingtoni magyar cserkészcsapat tagjai, és táncbemutatót tartott a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram révén jelenleg Washingtonban dolgozó Hajdú Bence néptáncos.
A Kossuth Alapítvány szervezésében tartott Magyar Örökség Fesztiválon a szokásoknak megfelelően standdal volt jelen a magyar nagykövetség, valamint több diaszpóra szervezet, így a Magyar Emberi Jogok Alapítvány, az Amerikai Magyar Koalíció, a Hungary Foundation gondozásában működő HuGo kezdeményezés, amely mobilalkalmazásként az Egyesült Államok magyar vonatkozású helyeit gyűjti össze.
Az eseményen köszöntőt mondott Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára. A politikus az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az ilyen események nemcsak a magyar közösség, hanem a többségi nemzet tagjai számára is lehetőséget nyújtanak arra, hogy megismerjék, milyenek a magyarok. A helyettes-államtitkár rámutatott: egy ilyen eseményen az is látható, hogy a magyar kormány diaszpóra támogatásai miképpen hasznosulnak, hiszen a megvalósításhoz hozzájárulnak Magyarországról érkező források is.
Végh Sándor, a szervező Kossuth Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta, hogy évről évre egyre többeket érdekel a magyar kultúra az amerikaiak közül, és az amerikai főváros környékén élő magyarok is növekvő létszámban látogatnak el az eseményre, amelyre az idén már jóval több, mint ezer ember érkezett. A diaszpóra-vezető úgy vélte, hogy egy ilyen fesztivál képes leginkább megmozgatni a diaszpóra közösséget, erre bizonyíték a növekvő létszám.
Végh Sándor az általa vezetett Kossuth Alapítványról elmondta: vállalták a Washington környéki magyar szervezetek összefogását is, tekintettel arra, hogy az alapítvány a fenntartója a magyar állam tulajdonában lévő, Washington belvárosában álló Kossuth Háznak. Az intézmény számos magyar programnak ad helyet, valamint több magyar szervezet irodája is az épületben található.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06